Nem csak a menü miatt volt jó választás ez a hely

Életem során már volt alkalmam párszor üzleti tárgyaláson részt venni, de ez az utóbbi volt az eddigi legfontosabb.

Éppen ezért nem véletlen, hogy egy olyan éttermet igyekeztem választani a tárgyalás helyszínének, ami minden tekintetben megfelel ahhoz, hogy az üzletről beszélhessek a partneremmel.

Mik is ezek a feltételek?

Valljuk be, mindenki számára az a legfontosabb, hogy az ételek finomak legyenek, így természetesen ez ott szerepelt a legfontosabb szempontjaim között.

Mivel az üzleti partnerem és én is szeretjük a halételeket, ezért egy különleges halas étteremre esett a választásom. Ott aztán tényleg bármit lehetett rendelni! Folyami halat, tengeri halat és még tengergyümölcseit is! Az étterem Budapesten található, de ennek ellenére még a tengeri halak is nagyon frissek és ízletesek, ezért valószínűleg egy kiváló beszállítóval is rendelkeznek.

Biztos Ti is tudjátok, hogy a halak esetében különösen lényeges a frissesség, és szerencsére ezzel tisztában volt ez a kiváló vendéglő is!

Én egyébként egy egyszerűbb halászlét ettem, amit direkt jó csípősen elkészítve kértem el. Fantasztikusra sikerült, még soha nem ettem ennyire ízletes hallevest, persze az anyukámét leszámítva!

A partnerem tengeri sült halat rendelt magának, és nagyon úgy tűnt, hogy ő is hasonlóan elégedett az ételével, ami nem csak finom lehetett, de ízlesésen is volt tálalva. A hal csodálatosan nézett ki a tényáron, mellette pedig krumplipüré és spenót volt, illetve citrom. Volt hozzá egy különleges fehér öntet is, amit egy külön kis kiöntőben helyeztek el, ami közvetlenül rá volt helyezve a tányérra. Nem tudom pontosan mi lehetett az, de szinte biztos vagyok benne, hogy volt benne fokhagyma is.

Persze ez egy üzleti tárgyalás volt, így a finom ételek mellett az is feltétel volt, hogy kellően csendes legyen a hely, hiszen fontos, hogy érhetően halljuk egymást. Az étterem ebben a tekintetben is kiválóan megfelelt, így minden adott volt egy sikeres megbeszéléshez.

Az üzleti partneremmel sikerült is közös nevezőre jutnunk és gyakorlatilag a következő lépés az lett, hogy alapítsunk egy közös vállalkozást.

Nos, ez amilyen könnyűen hangzott, olyan nehézkes volt a gyakorlatban. Sokkal több problémába és ügyintézésbe futottunk bele, mint amire számítottunk, de aztán a társam előállt egy ötlettel: mi lenne, ha rábíznánk ez az egészet egy kiváló székhelyszolgáltatóra, akik nem csak abban segítenek, hogy egy cég egyszerűen, gyorsan és jogszerűen megalapuljon, de még a székhelyet is biztosítják, ha azt kéri valaki.

A weboldaluk a szekhelyszolgaltatas24.hu címen érhető el, és ha ránéztek, akkor Ti is látni fogjátok, hogy milyen jól megszerkesztett, design-os weblapból van szó, ahol minden lényeges tudnivaló könnyen elérhető a látogatók számára.

Úgy gondolom, hogy ma már egy jó weboldal alapvető egy vállalkozás esetében, és ez a szolgáltató ennek teljes egészében képes megfelelni.

Lényegében két dologgal foglalkoznak: cégalapítással és székhelyszolgáltatással.

Ezt a kettőt nem csak együtt kérhetjük, de akár külön-külön is, szóval ha már valaki rendelkezik egy céggel, és csak a székhellyel kapcsolatos szolgáltatásukat szeretné igényelni, annak sincs semmilyen akadálya.

Ha már a székhelyeknél tartunk, akkor szeretném kiemelni a székhelyszolgáltatás újlengyel csomagjukat is, melynek szenzációs előnyei vannak.

Újlengyel egy olyan település, ahol nem létezik iparűzési adó, így ha egy vállalkozásnak a székhelye oda van hivatalosan bejelentve, akkor mentesül az IPA befizetési kötelezettsége alól! Mondanom sem kell, hogy ez hatalmas pénzügyi előnyt jelent, főleg egy olyan cégnek, ami csak most indult!

Ez a szolgáltató segít abban, hogy a céged székhelye ott legyen bejelentve, de közben persze a mindennapi tevékenységek elvégezhetők máshol is!

Újlengyelben egyébként az önkormányzat rendkívül stabilnak számít, és a hosszú távú céljuk az, hogy az IPA mentesség továbbra is fennmaradjon, így egyáltalán nem kell attól tartani, hogy ez a későbbiekben változni fog.

Léteznek olyan cégek is, melyek kevésbé tudják kihasználni az iparűzési adó mentességet, de az ilyen esetekre lehetőség van a székhelybérlésre Budapesten is, mely szintén számtalan előnyhöz juttathat egy vállalatot.

Jogos a kérdés, hogy honnan lehet tudni, hogy megéri-e a székhelyszolgáltatás újlengyel csomagjukat választani?

Ennek eldöntésében természetesen a szolgáltató is segít, de egyébként már a weboldalukon is találhatunk erről egy külön írást. Itt informálódhatunk arról, hogy a következők kérdéseket érdemes feltenni magunknak, mielőtt döntést hoznánk:

Mennyi a cég iparűzési adója? Vállalatként teljesen eltérő lehet ennek az összege, így nem mindenkinek egyformán térülne meg egy ilyen szolgáltatás, ezért elképzelhető, hogy valakinek érdemesebb a budapesti székhelyszolgáltatást választania.

Rendelkezik-e a cég olyan fiókteleppel, telephellyel, ami nem Újlengyelben található? Ez azért fontos, mert ha ezek Újlengyelen kívül esnek, akkor az iparűzési adó alól nem élvezhetünk teljes mentességet, így elképzelhető, hogy így már nem érné meg ez a szolgáltatás választania valakinek.

De nézzük, még milyen előnyt is jelent az, ha ez a kiváló társaság szolgáltatja a a vállalkozásunk számára a székhelyet!

Tegyük fel, hogy egy cég működéséhez nem feltétlenül szükséges egy irodának a fenntartása, és ezért pénzügyileg nem indokolt egy irodahelyiségnek a bérlése. Azonban ilyen esetekben is szükség van egy hivatalos székhelyre, amit valahova be kell jelenteni. Itt jön képbe a székhelyszolgáltatás, mert így egészen kiváló áron juthatunk egy székhelyhez, anélkül, hogy egy drága irodát kéne bérelnünk.

Egy székhelynek a fenntartása egyébként elég sok adminisztratív teendővel is jár, de ennek a szolgáltatónak köszönhetően még ezekkel sem kell igazán foglalkozni, így végeredményben csak a cégünk fő dolgaival kell törődnünk, ami azért sokat számít a sikeresség szempontjából.

Még azon sem kell aggódnunk, hogy hol tudnánk fogadni az ügyfeleinket egy irodának a hiányában, hiszen a szekhelyszolgaltatas24.hu egy tárgyalótermet is biztosít a partnereinek, ami teljesen díjmentes havi egy alkalom esetében.

Mikor velük intéztük a cégalapítást, még az sem volt probléma, hogy nem rendelkeztünk saját ügyvéddel, hiszen azt ők tudtak nekünk biztosítani. Látszik, hogy ez aztán egy tényleg mindenre felkészült, profi csapat, aminek az ügyfelek igénye jeleneti a legelső szempontot.

Természetesen arról is gondoskodnak, hogy a cégtáblánk megfelelően legyen kihelyezve a székhelyet biztosító épületen, mert bizony ez is egy olyan dolog, amellyel kapcsolatban olyan hibákat lehet elkövetni, melyekért komoly büntetésekre lehet számítani a hatóságoktól.

Ha már a hatóságoknál tartunk, akkor azt is meg kell említenem, hogy mikor valamilyen céggel kapcsolatos ellenőrzésre kerül sor, akkor ezek a székhelyen történnek. Így ezek az ellenőrző szervek nem hozzánk jönnek ki, hanem a szolgáltatóhoz, akik pontosan tudják azt, hogy ilyen esetekben mi a megfelelő magatartás, hiszen hatalmas tapasztalattal rendelkeznek az ilyen eseteknek a tűrésében. Pontosan tisztában vannak a cégjogi kérdésekkel, így nem érheti őket semmi sem váratlanul!

A fentiekből kiindulva már egyáltalán nem meglepő, hogy miért választják olyan sokat őket!