Az internetes apróhirdetésben találtuk meg az új otthonunkat

Ma is a kedvenc debreceni éttermünkben ebédeltünk a családommal. Nagyon szeretünk ide járni, mert sokféle magyaros, olaszos és görög fogás is megtalálható benne. Egyszerűen mennyeien főznek itt, mindig tudjuk, hogy ezen a helyen a legjobb minőségű ételekre számíthatunk. A kisfiam kedvenc étele a rántott sajt áfonyamártással és burgonyakrokettel, ő szinte mindig ezt eszi, amikor ide jövünk ebédelni egy kikapcsolódós hétvégén. A férjem és én pedig igyekszünk minden alkalommal valami újdonságot kipróbálni. Az étterem egész közel van a lakásunkhoz, gyalog is negyed óra alatt elérhető, így nem csoda, ha gyakran választjuk ezt az étkezdét.

Nagyjából két hónapja költöztünk Debrecenbe és azóta is minden percét élvezzük, egyáltalán nem bántuk meg, hogy így döntöttünk. Egy kis lakásban laktunk a megyében egy kisebb városban, de a férjem és én is Debrecenben dolgozunk, valamint a kisfiunk szeptembertől ide fog iskolába járni. Így jobbnak láttuk, hogy most már elejét vesszük a mindennapos utazgatásnak, mert rengeteg idő, benzin és energia elmegy az állandó ingázással. A kisfiam még így is tud találkozni a régi barátaival, páran közülük debreceniek. Nekünk pedig hatalmas könnyebbség, hogy autóval 10-15 perc alatt bent vagyunk a munkahelyünkön. A lakásról pedig úgy gondoltuk, most már kijár nekünk egy nagyobb és szebb otthon, ahol kényelmesen elférünk. Plusz tervezünk egy kistestvért, úgyhogy már csak miatta sem árt, ha többszobás a lakás.

Amikor úgy döntöttünk, hogy nekiállunk lakást keresni, több forrásból is kutakodtunk. Nézegettük a megyei hírlapot és az apróhirdetéses újságokat. Emellett természetesen az internetet is segítségül hívtuk mint folyamatosan frissülő, gyors kommunikációs platformot. Végül egy apróhirdetéses oldalon találtuk meg a mostani lakásunkat, ahol bőven volt eladó lakás Debrecen bel,- és külvárosában is. Valahol a kettő között kerestünk lakást, egy olyan környéken, ahol megfelelő az infrastruktúra, de ugyanakkor nincs hatalmas forgalom, szmog és zajszennyezés. A gyerekek miatt mindenképp előny volt a közelben lévő park és játszótér, valamint a kisfiam leendő iskolája és könnyen elérhető innen. Nagyon szép környéken elhelyezkedő lakást sikerült végül találnunk, nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat.

eladó lakás Debrecen

A hirdetéses oldalon szinte mindenféle terméket árulhat az ember, amit csak akar, nemcsak ingatlan találni az oldalon. Szűkítettük a találatokat a baloldali menü segítségével, hogy csak releváns lakásokat adjon ki az oldal. Volt sok nagyon szép lakás, de sajnos volt köztük egy-kettő, amit nem engedhettünk meg magunknak, valamit amik szépek, de túl kicsik voltak a terveinkhez képest. Végül a harmadik oldalon megleltük a tökéletes lakást: három hálószoba (egy nagy és két kisebb), nappali középen, külön fürdőszoba és wc, szépen felszerelt és gépesített konyha. A szobák és a nappali nagyon világosnak bizonyultak, hatalmas ablakok gondoskodtak a fény bejutásáról. Így még a szobanövényeink is minden bizonnyal jól fogják érezni magukat itt. Ez a lakás tökéletesen megfelelt az elvárásainknak.

A leírásában olvastunk adatokat a lakás alapterületét illetően, valamint a szobák mérete is meg volt adva. Ezen kívül arról is kapunk információt jó esetben minden hirdetésnél, hogy az ingatlan milyen állapotban van, mikor épült, tartozik-e hozzá telek, áram, víz és csatorna be van-e vezetve. Az adatok és a részletes leírás alapján minden a legnagyobb rendben találtunk. A képek is egy gyönyörű, takaros, családbarát lakásról árulkodtak. Minden adott volt ahhoz, hogy felhívjuk az eladót és időpontot egyeztessünk a lakás megtekintésére. Élőben is minden ugyanolyan szép volt, mint a képeken, ha nem még szebb.

Az egyetlen szépséghibája az volt a dolognak, hogy nem csak mi vetettünk szemet erre a lakásra. Egy másik család is versenybe szállt érte, így meg kellett várnunk az eladó döntését. Végül nagy szerencsénkre minket választott, így nemsoká már be is költözhettünk. Az előző lakásunkat is könnyen eladtuk, mivel megkímélt, jó állapotban volt és viszonylag jól frekventált helyen. Nagyon boldogan költöztünk be az új lakásba. Amíg meg nem érkezik a kisbaba, addig a harmadik hálószoba dolgozó-, illetve vendégszobaként funkcionál. A játszótéren már a kisfiam is kötött új barátságokat, így őt sem kell félteni, hogy netán magányos lesz. A házban és a szomszédságunkban is több aranyos gyerek él. Nagyon örülünk tehát, hogy megtaláltuk ezt az eladó lakást Debrecenben a nextapro.hu-n, mert így klasszisokkal könnyebb lett az éltünk, most már többet fókuszálhatunk az igazán fontos dolgokra.