Ez a világ elment a külsőségek irányába teljesen. Úgy értem, manapság a látvány szerepe tényleg erősebb, mint bármi másé. Az emberek nem akarnak megérteni, megismerni semmit. Sokkal szívesebben döntenek a ránézés, az első benyomások alapján, mert egyszerűbb. Mert hozzászoktak a gyors, könnyen fogyasztható, instan ingerekhez, amik alapján tudnak már valamelyest tájékozódni a világban. Ilyen eleve adott előítéletekkel működnek, és szó ami szó, valószínűleg sokkal könnyebb is a hétköznapjuk, mint annak, aki folyamatosan vizsgálgatja a dolgokat maga körül. Ám amikor azt mondom, könnyebb, valójában a felszínen könnyebb nekik, a sekélyes hétköznapok lagymatag terében könnyebb csak, mert amint bonyolultabb és összetettebb jelenségeket kell megismerniük, azokon eligazodniuk, azon nyomban akkora nyomás nehezedik rájuk, hogy képtelenek helyesen felmérni a megfelelő döntést, és annak következményeit.
Nagyon elméleti, amiről beszélek? Bocsánat, hasonló témából írom a szakdolgozatomat, és ezért most éppen ezen jár az agyam naphosszat. De mondok egy újabb példát: utálom, amikor valaki azt mondja, „én vizuális típus vagyok.” Miért utálom? Hát azért, mert ez nem valami egyedi vonás. Az egész nyugati civilizáció vizuális típus, mégpedig az írás feltalálása óta, ugyanis onnantól kezdve, hogy a nyelvünket képi formában való megjelenítéssel tanuljuk meg kifejezni – azaz minden egyes hanghoz egy vizuális formát rendelünk – a gondolkodásunk struktúrája megváltozik, a szem, a látás szerepe felerősödik, ezért az, ahogyan vélekedünk a világról, egyszerűbben megragadhatóvá válik, ha egy vizuális elemet kapcsolunk hozzá fejben.
Szóval ilyen a világunk. Lehet ezt kritikusan szemlélni vagy szeretni, lényegében nem számít semmit sem. Az biztos, hogy előnyei és hátrányai is vannak. Az, amiért én most itt erről írogatok – a szakdogán túl –, azért van, mert a minap esett meg velem egy olyan dolog, ami miatt kénytelen voltam kicsit kiábrándultan elgondolkodni ennek a világnak a helyességéről. Van egy nagyon jó barátnőm, aki – mit szépítsük – eléggé duci. Annyira, hogy nadrág például már csak melegítő jön fel rá. A boltokban rendszeresen keresne magának farmert, vagy valami olyan ruhát, amit a szerencsésebb alkatú társai hordanak, de sosincs. Valahogy az üzletek mintha nem gondolnának a telt lányokra. Épp ezért nagyon zárkózott, nem szívesen jár el velünk sehova. Ő maga mesélte nem is olyan rég, hogy egyszer, amikor egy múzeumban volt a családjával, véletlenül meghallotta, hogy néhány fiú – nagyjából vele egyidősek – azon röhögtek meg beszélgettek a háta mögött, hogy hogy lehet ennyire igénytelen, hogy még múzeumba is melegítőbe megy. És én az ilyen sztorik hallatán teszem fel magamnak a kérdést, hogy vajon ők hogyan gondolkoznak a világról. Hogy esetleg meg sem fordul a fejükben az, hogy ez a lány egyszerűen nem tud találni magának egy farmert vagy egy rendes nadrágot, szoknyát, akármit, mert a boltok legnagyobb mérete az l-es? Meglátták őt, amint áll melegítőben, és máris megtörtént a kategorizálás, leegyszerűsítették a látottakat: műveletlen lány, aki melegítőben járkál még a magas kultúra legszimbolikusabb helyeire is. Nos az én véleményem is megvan ezekről a fiúkról. Én is hamar kategorizáltam őket.
No de, amikor ez a barátnőm már étterembe sem nagyon akar eljönni velünk, az már eléggé bánt. Időnként, amikor már a társaság rég látta egymást, összeülünk egy helyi étteremben, és ott tartunk egy csajos estét, hogy kikapcsolódjunk. Tök jó étterem, ahol jó zene szól, az ételválaszték eléggé nagy, és nagyon kedvesek a pincérek. Rengeteget közülük személyesen is ismerünk, mert osztálytársaink voltak még régen, általános iskolában. Szóval na, nyugodtan mondhatjuk, hogy egyfajta törzshelyünk ez. Csakhogy ez a barátnőm egy ideje már ide sem jár el, és amikor privátban kérdezgettem, hogy miért nem, elmondta, hogy nem szívesen megy ilyen elegáns helyre melegítőben.
Megsajnáltam persze, ezért elkezdtem kutakodni neten, mert gondoltam, hogy hát rendelni biztos lehet valahol nagy méretű ruhákat is. És láss csodát – illetve a mai világban talán nem is olyan nagy csoda ez –, találtam egy remek kis webáruházat, ahol molett női ruhák is vannak, méghozzá olyan jó árban, hogy a barátnőm végül alig győzte őket a kosárba tenni. Iszonyat szexi és mellé elegáns ruhákat is árulnak, ráadásul kifejezetten molettek számára is van minden termékből külön kategória. Látnotok kellett volna, mennyire megörült, amikor rájött, hogy talán ő is öltözködhet újra úgy, mint minden lány az utcán, és nem kell lesütött szemmel járkálnia a városban.
Amikor megjöttek az áruk, szinte rohanva próbálgatta őket, és annyira jól állt neki mind, kivétel nélkül, hogy egyet sem kellett visszaküldetnie és kicseréltetni. Hiába, az a ruházati cég, amelyik nem árul molett női ruhákat, óriási baklövést követ el.
Szóval amikor egy gyönyörű rózsaszín egyberuhában megjelent az étteremben, nemcsak mi lányok voltunk elájulva tőle, hanem jó néhány férfi is a szomszéd asztalnál. Jó volt látni, hogy mennyire jól érezte magát, és itt értettem meg, hogy mennyire sokat is számít a megjelenés. Sajnos vagy nem sajnos, de ilyen a világ. És persze, nagyon szeretném, hogy aki ezt most elolvassa, mindenki próbáljon ezen javítani, és megismerni a dolgok mögött húzódó igazságokat is, egy ember valódi természetét, mert ez volna a helyes út. Mert nem is sejthetjük, hogy mennyire nagyot tévedhetünk akkor, amikor első ránézésre vonunk le számunkra logikusnak látszó következtetéseket.