A szüleimtől kapott karácsonyi ajándékom az volt, hogy elvittek egy igazán puccos étterembe vacsorázni. Mindig is szerettem volna a gazdagság fényében sütkérezni, de sajnos a családom anyagi háttere finoman szólva sem engedte meg ezt a luxust soha. Szóval eléggé le voltam nyűgözve attól, hogy összegyűjtöttek nekem erre annyi pénzt, hogy igazán jól lakhassak. Úgy éreztem magam kicsit, mint abban a Móricz-regényben, amelyben a Sarudy-lány lakodalmán bekövetkezett a tragédia. Kicsit szánalmasnak éreztem magamat, hogy egy ilyen karakterhez és novellához hasonlítom a saját karakteremet, egy olyan szegény emberhez, aki, amikor egyszer képes a jóllakásra, abba is belehal.
Persze akkor még nem sejtettem, hogy nem fogom aznap este degeszre tömnöm magamat, hála a fagyálló hűtőfolyadék hiányának…
Nem szerettem volna ezzel a tudattal beülni az étterembe, de amikor kocsiba szálltunk, már elkapott az ezzel kapcsolatos rossz érzés. Csak arra tudtam gondolni, hogy a kaviár a torkomon akad, a státuszszimbólum, amely ma estére elhiteti velem, és elhiteti a környezetemmel is, a többi gazdag emberrel, hogy én igenis a közösségük teljes értékű tagja vagyok. Szóval fogtam magamat, és próbáltam rávenni az elmémet arra, hogy elfelejtsem a Sarudy-lakodalmat, hogy a kötelező olvasmányélményt kitöröljem az emlékezetemből. Aztán valami olyasmi történt, amire senki sem számított. Egyikőnk sem. Apa, anya, és a kishúgom sem. Akkor még fogalmam sem volt arról, mégis mire jó a fagyálló hűtőfolyadék.
Az autó nem indult. Egyikőnk sem tudta, mi történhetett, ötletünk sem volt, mi a baj, a probléma. Édesanyám kétségbe is esett, már megint valami kiadás, biztosan nagyon sokba fog kerülni, az ilyesmi nem játék, nem dobálózás a pénzzel: ezek olyan összegek, amiket ők nem tudnak zsebből kifizetni, rádőlt az anyósülésen a műszerfalra, annyira sírt, hogy nem kapott levegőt szegény. Apukám próbálta őt vigasztalni, de nem annyira sikerült neki, visszafordíthatatlanul elkeseredett, a levegővétel is nehezére esett. Rázkódott a válla, szeretett volna másutt lenni, láttam az arcán, hogy most tényleg kiszállna a saját életéből. Mondtam apának, hogy hagyjuk ezt az éttermezést, a pénzt inkább tegyék félre az autószerelésre. Erre anya még keservesebben sírt, valami akkor eltört benne…
Később kiderült, hogy mégsem volt akkora probléma a kocsival. Sőt, egészen olcsón kijöttünk végül. A fagyálló hűtőfolyadékot kellett csak kicserélni, apu kis babrálással rájött erre, mi meg a húgommal megrendeltük a legkedvezőbb árú fagyálló hűtőfolyadékot a netről, amely minőség tekintetében is megfelelt. A legjobbat akartam a szüleimnek, és azt sem bántam, ha kicsivel többe kerül, mint amennyit feltételesen a szüleim kiadtak volna rá. Nem zavart, hogy nem megyünk étterembe, azt akartam, hogy anyu megnyugodjon a kocsi miatt. Nem szerettem, ha ennyire felzaklatta magát.
Szóval nagyon meglepődtem, amikor kiderült, hogy ez a fagyálló, amelyről ennyi jót hallottam (a barátaimat is megkérdeztem a márkáról, és ők is ajánlották az Alu Protect Mixet. Az mondták, csúcsminőségű, és teljesen kizárható a használatával az alumínium-korrózió. Nem sokat értettem ehhez, de nem zavart túlzottan, annak örültem, hogy jó véleménnyel vannak róla, szóval rájuk alapozva meg is rendeltük az olajwebshop.hu oldaláról.
Amikor a termék megérkezett, egy kilogrammos kiszerelésben, apu gyorsan kicserélte. Értett hozzá valamiért, bár azt mondják bonyolult feladat, anya végig ott toporzékolt közben a sarkában, jaj papa, vigyázz, a hűtőfolyadék nem játék, óvatosan öntsed, igazából nem csodálkoztam volna, ha apa miatta rontotta volna el.
Mindenesetre az Alu Protect Mic kiválóan működött, és még pénzt is spóroltunk a kiszereléssel. Kicsit késve, de megkaptam a karácsonyi ajándékomat is, és nem zavart, hogy a desszertre már nem futotta: az autó ép és egészséges volt, a szüleim pedig nyugodtak, anya sem volt már zaklatott, és amiatt sem volt többé bűntudata, hogy a gyerekeit nem tudja megajándékozni – jutott is, maradt is, és minden szép volt ezen a karácsonyon.