Magyarhoz méltó, szkeptikus hozzáállásomnak majdnem kárát látta a lakásom

Olyan igazi, magyaros mentalitású családban nőttem fel. Nem csak a jó értelemben vett magyarosságot lehetett felfedezni bennük, hanem a népünkre oly jellemző komorságot, pesszimizmust is.
Édesapám, a családfő mereven elzárkózott az újdonságoktól, és makacs hozzáállását nem lehetett megrengetni még lakásbiztosítás témakörben sem.

Eleinte volt biztosításunk anyukám szerint, ám egyszer, amikor kárbejelentésre került a sor, akkor a biztosító másképp ítélte meg a helyzetet, mint a család. Sajnos nem fizettek, így apám mérgében felmondta a szerződést.

Azóta évek teltek már el, azonban ez a hozzáállás rámragadt. Ahogy megvásároltam az első, saját otthonom, eszembe sem jutott kötni rá bármit is, egészen addig, amíg egy csőtöréssel kellett szembenéznem.

A csőtörés nem egy kis probléma. Nem elég, hogy úszott az egész lakás, beázott az alattam lakó is, szét kellett verni a fél fürdőszobát, még mindezek helyreállítására az összes tartalék pénzem ráment. Sőt, igazából örültem, hogy van eltéve annyi pénzem, amiből ezt meg lehet javítani. Na, ekkor kicsit rosszul esett, amikor a barátnőm annyit reagált erre, hogy “ha lett volna biztosításod, most mindent állna a biztosító”.

Sajnos igaza volt, itt én voltam a hibás. Át kellett volna gondolnom a helyzetet, és felismerni hamarabb, hogy talán egy évtizedekkel ezelőtti sértődés miatt óriási butaság magamat is kitenni a veszélynek.

Mivel eddig “lakásbiztosítás -tagadóként” éltem, azt se tudtam hol kezdjem. Lilla javasolta, hogy az a legegyszerűbb, ha a pannonsafe lakásbiztosítást választom.

A pannonsafe oldalán kezdtem az információgyűjtést. Átlátható, bizalmat sugárzó kép tárult a szemem elé a weblap megnyitásakor.
Legelőször a cégről szerettem volna kicsit többet megtudni. Ez egy alkuszcég, akik széles termékkínálattal és széles partnerhálózattal rendelkeznek. Az országos lefedettségük kiváló, és kifejezetten örülök, hogy magyar tulajdonú ez a 17 éves szakmai múltú társaság.

A pannonsafe nem csak lakásbiztosítással foglalkozik. A szakértelmüknek köszönhetően bármilyen pénzügyi termékkel kapcsolatban segítő kezet nyújtanak, ha épp arra van szükségünk, kezdve a hitelektől egészen a különféle biztosításokig.

A lakásbiztosítás menüpontnál örömmel vettem észre, hogy van online lakásbiztosítás kalkulátoruk.
A kalkulátor úgy van összerakva, hogy különböző kérdések alapján a végén meghatározza, milyen termékek vannak a piacon, melyek megfelelőek a számunkra, és ezek milyen árban elérhetőek.

Az első részben az alapfedezeten túli kiegészítő lehetőségekről kell döntenie az embernek. Rengeteg féle lehetőség közül választhatunk itt. Meglepett, hogy akár még napelemre vonatkozó védelmet is kérhetünk a pannonsafe lakásbiztosításhoz!
A kiegészítő lehetőségek után a lakás paramétereit kellett megadnom. Mivel pontosan akartam mindent kiírni, előkerestem a lakás papírjait. Ez fontos, hiszen a téves adatok miatt előfordulhatna, hogy a biztosító nem tudja vállalni a térítést szükség esetén, és persze teljesen jogosan.

A folyamat könyű volt, a végén már láttam is kilistázva az ajánlatokat. Meglepett, hogy ilyen olcsók! Azt hittem, drágább mulatság lakásbiztosítást kötni, pláne, ha ennyire átfogó védelmet szeretnénk.
Nem totojáztam, meg is kötöttem a legszimpatikusabbat. Nagyon nagy segítség volt, hogy egy helyen elegendő volt szétnéznem, mégis több biztosító ajánlatát is megkaptam. Rengeteg időt spóroltam így meg, és laikusok számára sem bonyolult így eligazodni a biztosítások világában.

Jó érzés, hogy végül sikerült legyőznöm ezt a régi berögződést, és tettem egy számomra nagy lépést a pénzügyi tudatosság felé. A pannonsafe lakásbiztosítás a legjobb lehetőség, amivel találkozhattam, és biztos vagyok benne, hogy a szüleimmel ellentétben csakis jó tapasztalataim lesznek általa.