Az MSZP és a FIDESZ - több ló nem indul...
Az MSZP és a FIDESZ közösen érdekelt abban, hogy ütőképes kisgazdapárt ne legyen, hiszen a tradícióik meg a gazdaemberek bármikor képesek talpra állítani és akkor veszélybe kerülhet a parlamenti váltógazdaság.
Bővebben...
Hazánk kirablása az Európai Unió kedvéért
Csurka István tárgyalt Orbán Viktorral, és nyilván megegyeztek. Gondolom ára volt ennek a paktumnak. Pedig a MIÉP előtt történelmi lehetőségek álltak. De az, ami 1990 óta történt és történik, az fényesen bizonyítja, hogy a magyar politikusokat külföldről irányítják. A lépéseiket ott tervezik meg, és írják elő.
Bővebben...
A FIDESZ is a KISZ-ből jött
Itt a KISZ reformálásáról volt szó, és nem egyébről, nem volt más alternatíva. Amikor a nyitás megtörtént, akkor Orbánék elindultak kissé liberális irányba, és ez nekem akkor még belefért, de az már nem tetszik, hogy leköpöm azt a mozgalmat, sőt ideológiát, ahonnan jöttem. Valamelyik énem ebben a pillanatban hamis. Kommunistaként indultak, aztán leköpték a liberalizmust, és letörölték a jobboldalt, sőt, el is foglalták. Azóta, és ez a borzasztó, még csak nem is kommunikálnak azokkal a pártokkal, amelyeknek a vállán kapaszkodtak fel...
Bővebben...
A FIDESZ és az MSZP paktumot kötöttek
Aki figyeli a politikai mozgásokat, az tudja, nagyon nagy baj van. A két nagy párt magkapta a tolvaj jelzőt. Én úgy tapasztaltam, a magyar mindenkire szavaz, csak a korrupt csapatokra nem. Egy a kérdés. Milyen gyorsan tudja meg a lakosság azt, hogy az MSZP és a FIDESZ között pénzügyi összefonódás alakult ki.
Bővebben...
Milliárdok a múltból
Olyan időket élünk, amikor amerikai ügyvédek pereket indítanak a Volkswagen és más német nagyipari cégek ellen, melyeknek alapját a második világháború idején végeztetett zsidó rabszolgamunka képezi. A Volkswagen Rt. még tavaly (1998. szerk!) bejelentette egy 12 millió dolláros alap létrehozását, amely a túlélő munkások anyagi kárpótlására szolgálna. A cégek többsége elismeri, hogy használtak zsidó munkásokat Hitler idején, de továbbra is visszautasítanak minden felelősséget. Ezzel együtt tavaly olyan per vette kezdetét, amely ezektől a vállalatoktól az akkoriban zsidó munkából befolyt profitjukat szeretné visszaszerezni.
Bővebben...
Szájkosarat vegyenek...!
Tisztelt Olvasó! Nem kell sokat aludni, és olyan kötelezővé válik Magyarországon a „szájkosár" használata, mint szükségessé válhatott volna az iraki agresszió során például Törökországban a gázálarc. Hogy mi a szájkosár? Egy többnyire drótból, hegesztés útján előállított „ártalmatlanító" készülék. Azoknak a kutyáknak a pofájára kötelező felcsatolni, amelyek veszélyesek, kiszámíthatatlanok, röviden harapósak, és ezért hatástalanítani kell őket, no nem a házőrzésben, hanem „csak" közösségben.
Bővebben...
Magyarország privatizálása és a kétpólusú egypártrendszer 2.
"A helyzet annyiban változott, hogy a FIDESZ-nek, még kevésbé érdeke odafigyelni, hiszen az MSZP-vel ketten maradtak versenyben. Magyarországon szörnyű ármánykodással, politikai oldalváltással, szalámizással, szemtelen, sőt hazug retorikával és nem utolsósorban pénzzel tönkretették a nemzeti és radikális pártokat. Azt hiszem, ebben a folyamatban az MSZP és a FIDESZ között nincsen mérvadó különbség.(...)Minden törekvés arra irányul, hogy Magyarországon a kétpólusú egypártrendszer uralkodjék, mert akkor teljesen mindegy melyikük van hatalmon, a gazdaság-, a kül-, a pénzügy- és a katonapolitika nem változik, mert a gyarmattartók érdekeit szolgálják a két párt helytartói, legfeljebb a retorika más."
Bővebben...
Csurkától Orbánon át Medgyessyig, mindenki zsarolható
Ez egy nagyon fontos kérdés. Magyarországon csak az a politikus kell, csak az tud labdába rúgni, aki kézben tartható. Van olyan ügye, ami miatt azt lehet neki mondani: Öcsi, eddig és ne tovább! Csurkától Orbánon át Medgyessyig. Mindenki zsarolható. Ez így van felépítve, tudatosan. Nem ismertem fel, vagy nem akartam felismerni, hogy a parlamenti demokrácia akkor is és most is nem a politikai elit demokráciája... Pártfrakciók döntöttek és döntenek arról, hogyan kell szavazni, és nem a képviselői lelkiismeret... Ha kell, ma már be tudom bizonyítani.
Bővebben...
|
Amikor a FIDESZ II. János Pált gyalázta...
A FIDESZ túlságosan Amerika kezébe tette a sorsát. Ma pedig csak ők, és személyesen Orbán Viktor lenne képes tömegeket mozgatni. Miért nem teszi meg? És ha nem akarja, vagy nem meri megtenni, akkor miért nem hozza nyilvánosságra az okait? Úgyis ki fog derülni, csak akkor már késő lesz. Lássunk tisztán, kedves Orbán Viktor. Vegye le a szájáról a lakatot, és valljon színt! Várjuk...
Bővebben...
Ebben a játszmában a magyar népnek nem osztottak lapot 2.
Ráadásul a liberális FIDESZ lekezelően beszélt a tömegekről, lenézte a vidéket, és egyszer csak ott álltak a jobboldal legelején. Egy debreceni rendezvényen 1997-ben elmondtam, hogy a kisgazdapártot valódi nép-pártisága miatt soha nem engedték tényleges hatalomhoz jutni, mint ahogy a magyar nép sem juthatott valódi hatalomhoz saját hazájában az elmúlt évszázadban sem.
Bővebben...
Ebben a játszmában a magyar népnek nem osztottak lapot 1.
Ttöbb olyan közgazdászról, professzorról, egyetemi tanárról és politikusról tudok, akik részt vettek azoknak a bizottságoknak a munkájában, ahol a rendszerváltás menetét kifundálták. Minden külföldi irányítással mehetett... Téved, aki spontán rendszerváltásra, spontán privatizációra gondol, nagyot téved. Minden meg volt tervezve, minden le volt zsírozva, csak a népet felejtették el minderről értesíteni, persze szándékosan. A KDNP-n és a Kisgazdapárton kívül az összes többi pártot is mesterségesen hozták létre.
Bővebben...
|