
Tisztelt olvasóink!
Régebbi lapolvasóink átélhették a folyóirat időszakos megszűnését. A viszonylag rövid és egyelőre nem végleges kimaradás csak nagylelkű támogatóinknak köszönhető, de ez csak időszakosan oldotta meg a problémát.
Nagyon-nagyon köszönjük azoknak az embereknek, akik bíztak bennünk és adakoztak, látatlanban is támogatták a folyóiratot, és nem hagyták elveszni. Lelket öntöttek belém, és nem utolsó sorban anyagi támogatást nyújtva meghosszabbították az újság életét.
Önzetlenül dolgoztam eddig is a folyóiraton, minden munkát a missziószerű felvilágosítás hitében végeztem és végzek, egy cél vezérelt mindenkoron, ez pedig az igazság kimondása.
A Magyar Sors Online © fenntartása viszont komoly anyagi erőforrásokat igényel, melyet már a család nem bír el. Ajánlották az ingyen tárhelyeket. Magam is tisztában vagyok ezen lehetőségekkel, de azzal is, hogy tiszavirág életű lenne egy ilyen kaliberű honlap egy ingyenes tárhelyen, hisz ingyenesség jegyében semmiféle jog nem illeti meg a felhasználót, törlések, adatvesztések végtelen sora várna ránk. Ezért döntöttem a honlap bezárása mellett, mert ha állandó, megbízható felületet nem tudok biztosítani a munkámnak és a lapnak, akkor minden erőfeszítés és energia kárba vész. Semmit nem érünk el, munkánk fölösleges lenne. Nyomtatott sajtóra így sincs pénzünk, legalább az interneten megfelelő körülmények között tudjunk létezni.
Ezúton megkérek minden kedves olvasót, kinek tetszik a Magyar Sors Online © – Társadalompolitikai Folyóirat szellemisége, nívója, témái, támogassa a honlap fenntartását. Bármely összeg, melyet rendelkezésemre bocsátanak, hatalmas segítség, hisz sok kicsi sokra megy, mondja a magyar, minden forinttal meghosszabbítják a folyóirat életét, és elősegítik, hogy eljusson az igazság szava embertársaikhoz.
Az alábbi bankszámlaszámokra lehet utalni a felajánlott összeget.
Az alábbi FORINT számlaszámra akár rózsaszín csekken is befizetheti a pénzt, postán. Ha CIB Bank-ba megy, a feladás teljesen díjtalan.
VARGA SZIBILLA
CIB Bank Zrt.
10702040-70082431-51100008
Forint IBAN
HU88107020407008243151100008
Rózsaszín csekk kitöltésének útmutatója.
Az utalványon a címzett földrajzi címe helyett írjuk rá a címzett nevét, a település nevét és a címzett bankszámlaszámát és a számláját vezető bank nevét. Az irányítószám minden esetben 1910 legyen!
A mi esetünkben értelemszerűen kitöltik számmal és betűvel az összeget, beírják a csekken, elejére és hátuljára is a feladót és címét a feladó mezőbe, és a címzett helyére kerül a következő adat.
Varga Szibilla CIB Bank Zrt.
10702040-70082431-51100008
Budapest
1910
Így teljes biztonsággal eljut hozzánk minden összeg.
Deviza Számlaszámok:
CIB Bank Zrt.
VARGA JÁNOS
Svájci Frank IBAN
HU79111028077008242534000007
Svájci Frank Giro száma
11102807-70082425-34000007
Euro IBAN
HU90107022847008242550100004
EURO Giro száma
10702284-70082425-50100004
Minden egyes támogatónknak nagyon köszönjük, bármennyi összeget küld, ezzel a honlap percről-percre való továbbélését segítik elő. Hozzájárulási alapon, melyet e-mailben jelezhetnek, nyitni fogunk támogatói névsort, amennyiben igény van rá.
Támogatással kapcsolatos bárminemű kérdéssel forduljanak a
főszerkesztőhöz.
Varga Szibilla
Alapító-Főszerkesztő
a Magyar Sors Online © - Társadalompolitikai Folyóirat
szerkesztősége nevében