A napelemhez inverter kell. Ti tudtátok?

Az én gimiben minden januárban van egy hét, amit a „Kutatók hetének” hívnak. Ezen a héten minden osztályban kijelölnek 5 főt, akiknek valamilyen témában kutatni kell, érdekességeket keresni és prezentálni azt. Én nagyon szeretem ezt a hetet, és a leginkább mindig a magyar történelemmel kapcsolatos kutatások gyönyörködtettek meg. Eddig még soha nem kaptuk meg ezt a témát, ahogy idén is egy tőlem teljesen távol álló dologról kellett prezentációt készíteni, mégpedig a napelemekről.

Megmondom őszintén eleinte nagyon féltem, hogy egy mukkot nem fogok érteni a dologból, de aztán rátaláltunk a napelempalyazatok.hu oldalra, ahol nagyon jó blog cikkeket olvashattunk a témában. Innen tudtam meg, hogy a napelemhez inverter kell.

Ez az oldal elsősorban amúgy az éppen aktuális pályázatokról értesíti a látogatókat, de mint mondtam, nagyon sok érdekes cikket is találni itt.

Fizikából azt már megtanultuk, hogy a háztartásban is hasznosítható áram, az a váltakozó áram, ám a napelemek, vagyis a panelek, csak egyenáramot képesek termelni, tehát nem alkalmasak háztartási felhasználásra. És itt jön képbe maga az inverter, ami tulajdonképpen, az egész napelem rendszer szíve. Ez az a szerkezet, ami a beérkező egyenáramot váltakozó árammá tudja alakítani. Nagyon fontos, hogy az inverterből megfelelő teljesítményűt és minőségűt vegyünk, mert, ha esetleg bővítésre szorul a rendszerünk, de az inverter azt már nem bírná el, akkor azt le kell cserélni és az mit ne mondjak, nem egy olcsó mulatság.

Az oldal szerint az inverterek közül, az egyik legjobb választás a német SMA lehet. Ez a cég nagyon jó hírnévnek örvend világszerte, illetve 5 éves gyártói garancia is van rá, ami azt jelenti, hogy ha valami meghibásodik benne, akkor nem javítják, hanem azonnal cserélik. Ami pedig még szuperebb, hogy a garancialevelet, akár 10-15 évre is meg lehet hosszabbítani. Tehát, a napelemhez inverter kell, ne felejtsétek el soha!

A másik tök érdekes téma, az a napelemek mérete volt, amiről szintén a napelempalyazatok.hu oldalon olvastam. A lényeg itt is az, hogy valamivel nagyobb legyen a teljesítménye a rendszernek, vagy legalábbis legyen bővíthető. Alá semmiképpen nem szabad lőni, mert akkor nem fog megtérülni a befektetés, de ugyanez igaz a másik irányba is, tehát oké, legyen nagyobb teljesítmény, de ne sokkal nagyobb, mert az se lesz kifizetődő. Értelemszerűen meg kell találni az aranyközéputat, amit te is megtudsz saccolni, ha kiszámolod az éves átlag fogyasztásod, de a legjobban akkor jársz, ha kérsz ettől a cégtől egy ajánlatot és megbeszéled velük a részleteket.